2015. január 2., péntek

2014-es összefoglaló

Még sosem volt ilyen bejegyzés a blogon, de úgy gondoltam jó lenne összefoglalni, hogy mik történtek a tavalyi évben, de az még ennél is fontosabb, hogy mik a céljaim és terveim 2015-re.
A teljes bejegyzésért kattints tovább!

OUTFITEK
Ezeket a bejegyzéseket szeretitek a legjobban és én is igyekszem ezekre fordítani a legnagyobb figyelmet. Az utóbbi fél évben látványosan megemelkedett ezen posztok száma, és a jövőben még nagyobb teret szeretnék engedni az outfit bejegyzéseknek, mert szerintem is ez a blog legfőbb vonala. A képen láthatjátok a 2014-es szetteket. Mindegyiket imádom, de talán a 13. (és a 9.) a kedvencem. Nektek? :)

ÚJÉVI FOGADALOM
Sosem tettem még újévi fogadalmat, de úgy gondoltam most épp itt az ideje. 2015-ben (már nyárra lehetőleg) el fogom érni az álomalakomat. Eddig is elég jól haladtam, de talán nem tettem bele elég erőfeszítést. Már egy közeli konditermet is találtam, a bevásárlólista meg van írva, már csak meg kell vennem a bérletet, be kell vásárolnom és ezek után már csak rajtam múlik az egész.

ÚJ BEJEGYZÉSEK, YOUTUBE CSATORNA
Természetesen a bloggal kapcsolatban is szeretnék pár újdonságot. Még csak tervben van, de talán indítok egy youtube csatornát, valamint két új rovatot is szeretnék elkezdeni, az egyiket már másfél éve tervezgetem, most már ideje megvalósítani.

STATISZTIKA
A 2014-es évben a kedvenc bejegyzésetek az életmódváltásról szóló volt és az 5 önbizalom növelő tipp.

Remélem ebben az évben is velem maradtok és szeretni fogjátok a blogot, mert nekem ez nagyon sokat jelent! :)

8 megjegyzés:

  1. Már elég régóta követlek, így bátran ki merem jelenteni,hogy egyre profibb bejegyzéseket írsz és tényleg csak minőséget adsz ki a kezeid közül! Büszke lehetsz magadra, hiszen szemmel láthatóan sokat fejlődött a blog! :) Remélem még folytatod sokáig és még sok-sok sikert és boldog pillanatot szerzel ez által, hiszen az a lényeg, hogy Te élvezd amit csinálsz! :)
    Kérdésedre válaszolva nálam a negyedik, illetve az utolsó outfit poszt vitte a prímet! :) Jövőben szívesen látnék egy színesebb összeállítást is, bár tudom, hogy a fekete a Te színed! :)
    Egy olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jó volt ezt olvasni! :) Már csak ezért is megéri írni ezt a blogot, ti szerzitek nekem a legnagyobb örömöt. :) Annak meg külön örültem, hogy te is úgy látod, hogy sokat fejlődött a blog.
      Hmm, vettem egy világosszürke kabátot, ez talán jó kezdés.. :D

      Törlés
  2. Nagyon szurkolok a Youtube csatorna elindulásához, én kíváncsian várom! :) Az én kedvenc outfitjeim a 3.9.13. és a 14. Nagyon jó érzéked van a ruhák és kiegészítők összeállításához!
    Sok sikert kívánok az álmaid megvalósulásához 2015-ben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!!! :) Ezek nekem is nagy kedvenceim voltak tavaly! :)

      Törlés
  3. Egy YouTube csatorna szuper lenne! *-*
    Outfitek közül pedig a 6. és a 14. a kedvenc. All black everything rulez. :)) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy lenne rá igény. :)
      Bizony! :D

      Törlés
  4. ügyes bloggerina vagy :) szeretlek olvasni :)

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu/2015/01/beauty-tipp-1-honey.html

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!